2.rész-Hogy is volt?

Mikor odaértem a gyakorlópályára Babett még sehol sem volt.Gondoltam,hogy míg nem jön elmegyek fagyizni,úgyis van a közelben egy cukrászda.
Mire visszaértem fagyival a kezemben Babett már nagyban gyakorolt.Éppen ezért észre sem vett.
-Babett!Itt vagyok!!Hahó!!-kiabáltam neki.
-Jaj,Nati sziaa!-mondta Babett és odagurult mellém.-Mizu?
-Semmi.Hallod,kaptam anyutól egy naplót.-ismertettem a helyzetem barátnőmmel.
-Minek?-nevetett fel Babett,fejét úgy hátrahajtva,hogy hosszú,szőke haja majdnem hozzáért a BMX-jének kerekéhez.
-Mert alig beszélek vele,meg a nővéremmel,meg mert nekik is volt.Azt mondta hogyha ebbe leírom az érzéseimet talán vidámabb leszek.
-Az érzéseidet?Anyud mikor volt utoljára diliházban?-kérdezte egyre jobban nevetve.
-Nem tom'.Rég.-mosolyodtam el.-Egyébként most csak egy érzés kavarog bennem.
-Még pedig?
-A suli.Nem volt gólyatábor így rajtad kívül egy árva lelket sem ismerek az osztályból.-húztam el a szám.
-Az igaz.Biztos pótolva lesz valahogy.
-Ja.Lehet.Na gyakorlunk?-kérdeztem mosolyogva.
-Aha.Menjünk.-kaptam a választ Babett-től.
A gyakorlás tök jó volt.Ma jó voltam.Viszont Babettet láttam már jobbnak is...Ezt pedig szóvá is tettem.
-Te,hallod!Mi van veled?Tök béna voltál!
-Kösz.
-Jajj nem úgy!Na de mi van?
-Azon agyaltam,hogy anyudnak talán télleg' igaza van.
-He?-kérdeztem vissza "kultúráltan".
-Hát,tudod arról még nekem se meséltél soha,hogy apukád miért hagyott el titeket.-mondta ki Babett.A hangjában hallottam  félelmet és  csalódottságot.Félt,mert tudta hogy nem szeretek erről beszélni és nem akarta hogy megbántódjak.Csalódott volt mert ezt még tényleg nem mondtam el neki.És most sem tettem.
-Figyelj.Tudom.De nekem ez szörnyen nehéz.Még nem jött el a pillanat,hogy készen álljak elmondani bárkinek is.De ígérem hogy holnapra megpróbálom összeszedni magam és elmondom.Oki?
-Oks.De én most szerintem megyek.
-Akarod mondani,megyünk?-mosolyogtam rá.
-Aha.-mosolygott vissza.

Alig egy órája értem haza.Kajáltam,fürödtem majd benyomtam a gépem.Mikor megnyitotta a Google-t rögtön felmentem a YouTube-ra és (kivételesen) füles nélkül kezdtem hallgatni a zenét.Az ágyamon feküdtem és a délutánon gondolkoztam.Babettnek totál igaza van.Neki réges-rég el kellett volna mondanom.Bár,annak ellenére,hogy minden este,elalvás előtt látom a pillanatot,nem tudom szavakba foglalni hogyan is volt.De most megpróbálom.
Tehát.
3 éve,nyáron történt.Én hetedikbe készültem,Amira pedig kilencedikbe.Egy nap anyuval elmentünk megvenni a cuccokat a suliba.Mindent sikeresen megvettünk.Mikor leszálltunk a buszról láttuk hogy pont az a busz jön amivel apu járt haza.Mindhárman ott álltunk a megállóban és néztük az ajtókat hogy hol áll apu.Pont abban az ajtóban állt amelyik előtt én álltam.Mikor megláttam hogy apu ott áll, háttal megszólaltam:
-Anyu,Ami!Itt van api!(akkor még apinak hívtam)
De mire anyu és a nővérem mellém sétáltak apu oldalra fordult és...és akkor olyat láttunk amit a legrosszabb rémálmunkban sem tudtunk volna elviselni.Apu egy szőke hajú,plázacicával csókolózott.(!!!)Anyu belekapaszkodott a félig elájult nővérem karjába és elindult a hazafelé vezető úton,én pedig leültem,ott a megállóban,zokogva.Arra lettem figyelmes,hogy apu kérdezget arról,hogy mindent láttam-e.Erre azt feleltem,hogy igen.Mikor apu belekezdett  a könyörgésbe hogy ne mondjam el anyunak én rávágtam hogy Ő is és Ami is látott mindent.Erre a mondatomra apu káromkodva felüvöltött,majd elkezdett hazafelé rohanni.Én ott maradtam a megállóban.Két óra múlva mentem haza ( szerencsére közel lakunk a megállóhoz így senki nem látta hogy kisírt szemekkel sétálok)de mikor megérkeztem csak azt hallottam hogy Anyu és apu kiabálnak egymással.Három mondatot kaptam el.Anyué volt az összes:
-Szedd össze mindened,te mocskos disznó és húzz el a házamból!Menj a plázacicádhoz!Utállak!
Ezek után zokogva felrohantam a szobámba.Ott már Amira várt rám.Ő is zokogott.Oda ültem mellé.
-Minden jobb lesz így!Hidd el!-mondta kicsit szipogva a nővérem,miközben a hajamat simogatta.
-Tényleg?
-Tényleg.
-De api el fog költözni.Mi lesz akkor anyuval?Össze fog zuhanni.És velünk mi lesz?Én nem akarok elköltözni anyutól!-mondtam nagy nehezem mert a sok sírástól bedugult az orrom.
-Tudom.De nekünk most meg kell próbálnunk erősnek lenni.Hogy anyunak könnyebb legyen.
-Jó,de...
-Nincs 'de' Nati.
Mire mindketten abbahagytuk a sírást már éjfél volt.
-Aludjunk.-mondta Amira.
-Oké.
Nagy nehezen mindketten elaludtunk.Reggel mikor felkeltem alig kaptam levegőt.Ránéztem az órámra.5:57.
Gondoltam senki sincs fent.Így hát lementem a konyhába hogy igyak.De ott szembetaláltam magam apuval.
-Nati!Szívem!Kérlek ne haragudj rám!Gyere ide és adj egy búcsúölelést apádnak!
Elment volna köszönés nélkül.Ha nem megyek le inni,elmegy!És még azt várta hogy megöleljem!Azok után amit tett!Még mit nem!Úgy tettem mint aki nem hallotta,odamentem a hűtőhöz,ittam majd visszamentem a szobámba.Mielőtt bementem volna megálltam egy pillanatra.Hallottam ahogy apu sóhajt egyet,majd súttogva megszólal:
-Szeretlek titeket!Sajnálom amit tettem!Remélem azért nem felejtetek el örökre!
Majd becsukódott az ajtó.Ezek után én is sóhajtottam és bementem a szobába.Amira is fent volt már.
Azóta Amirával talán szorosabb a kapcsolatunk de mivel sokat kell tanulnunk nincs időnk beszélni.Anyu azt hiszi hogy azért nem beszélek Amival mert még mindig nem bírom elviselni apu hiányát.Ez a feltételezés persze azért van mert anyu nem tudja hogy én és Ami aznap este együtt aludtunk.
Hát így történt hogy apu elhagyott minket.
De mostmár ideje lefeküdnöm mert holnap Babett-tel mozizni megyünk. :)